Adatvédelmi tájékoztató

Adatkezelés

Az adatkezelésekre az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény  5. § (1) bekezdés a) pontja szerint a Vásárló önkéntes hozzájárulása alapján, valamint az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások és az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény alapján kerül sor.



A fogalmak a törvényi meghatározás alapján:

Érintett/Vásárló: meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy azonosítható természetes személy
Személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés
Hozzájárulás: az érintett önkéntesen és határozottan kinyilvánítja akaratát, és ezzel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok kezeléséhez. Mindez a megfelelő tájékoztatáson alapul.
Tiltakozás: az érintett nyilatkozatban kéri személyes adatai kezelésének megszüntetését, illetve törlését
Adatkezelő: Katicaruha kft. (szh.: 1065 Budapest, Nagymező u. 58.)
Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet, így különösen felvétele, gyűjtése, rendszerezése, rögzítése, megváltoztatása, tárolása, lekérdezése, felhasználása, nyilvánosságra hozatala, továbbítása, összekapcsolása és összehangolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása.
Adattovábbítás: ha az adatokat meghatározott harmadik fél számára hozzáférhetővé teszik
Nyilvánosságra hozatal: ha az adatot bárki számára hozzáférhetővé teszik
Adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk nem lehetséges
Adatfeldolgozás: technikai feladatok elvégzése, melyek az adatkezelési műveletekhez kapcsolódnak, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, ha a technikai feladatot az adatokon végzik
Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az adatkezelővel kötött szerződés alapján az adatok feldolgozását végzi
Adatállomány: azon adatok összessége, melyeket egy nyilvántartásban kezelnek
Harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet , aki vagy amely nem azonos az adatfeldolgozóval, az adatkezelővel vagy az érintettel.
Katicaruha kft., mint adatkezelő az internetes tartalmak felhasználóinak önkéntes, megfelelő tájékoztatáson alapuló nyilatkozata alapján a felhasználók személyes adatait felhasználja.





Az adatkezelések tekintetében a hozzájárulást a Vásárló a Honlap használatával, a regisztrációval, illetve a kérdéses adatok önkéntes megadásával adja meg.
Az adatkezelés célja a megrendelések teljesítése, kiszállítása illetve a hírlevélre feliratkozottak részére hírlevelek kiküldése.
Személyes adatok köre:
Vásárlónak regisztráció során az alábbi adatokat kell megadnia:
- név (vezeték- és keresztnév)
- e-mail cím
- szállítási és számlázási cím
- telefonszám
Hírlevélre történő feliratkozáshoz az alábbi adatokat kell megadni:
- név, keresztnév (vagy más megszólítás)
- e-mail cím



Az adatkezelés legfontosabb elvei

Az adatok kezelésének és felvételének törvényesnek és tisztességesnek kell lennie. Csak olyan személyes adat kezelhető, mely elengedhetetlen az adatkezelés céljának megvalósulásához. Személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges ideig és mértékben kezelhető.



A Katicaruha Kft. a megadott személyes adatokat nem ellenőrzi. A megadott adatok megfelelősségéért kizárólag az azt megadó személy felel.

A Vásárló a Honlap használatával kötelezettséget vállal arra, hogy az általa szerkeszthető és Honlapon megjelenő tartalmak, megadott adatok, információk harmadik fél, valamint a Katicaruha Kft. jogát illetve jogos érdekeit nem sértik.

A Vásárló személyes adatainak kezelése a regisztrációval kezdődik és a regisztráció törléséig tart. Az adatok törlése bármikor kérhető az info@katicaruha.hu címen, a 0670-6222-476-os telefonszámon vagy levélben (1065 Budapest, Nagymező u. 58. Katicaruha Kft)


A Katicaruha Kft. nem törölhet olyan adatokat melyek megőrzésére jogszabály erejénél fogva kötelezett. (pl. a korábbi vásárlások során kiállított számlák esetén, a számviteli jogszabályokban meghatározott számla megőrzési kötelezettség)


A Katicaruha Kft. az adatokat bizalmasan kezeli, és nem adja ki harmadik fél számára, kivéve abban az esetben amennyiben arra a megrendelés feldolgozása, vagy a webáruház üzemeltetése miatt szükség van. (Pl: futárszolgálat a megrendelés kézbesítéséhez).
A Katicaruha Kft. az ilyen külső szereplők adatkezelési gyakorlatáért nem felelős.

Adatfeldolgozók megnevezése:

Tevékenység                 Cégnév
szerver, tárhely

Deninet Kft.

1188. Budapest, Bercsényi u. 79/b.
Cégjegyzékszám: Cg.01-09-730805


Futárszolgálat:

GLS Futárszolgálat

GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft.
2351 Alsónémedi, Európa u. 2.
E-mail: info@gls-hungary.com
Telefonszám: +36 1 802 0265


Csomagautomata szolgáltatás:

FoxPost Zrt.
3200 Gyöngyös, Batsányi János utca 9.
Telefon: 06-1-999-0-369
Ügyfélszolgálat címe: 1097 Budapest, Táblás utca 36-38. A épület
E-mail: info@foxpost.hu


Felelősségvállalás

A megnevezetteken kívül a Vásárlóra vonatkozó személyes adatok továbbítására kizárólag törvényben kötelezően meghatározott esetben, illetve a Vásárló hozzájárulása alapján kerülhet sor. Cégünk felelősséget vállal azért, hogy a személyes adatok csak a cél eléréséig kerülnek felhasználásra, ezen céloktól eltérő célokra nem használja fel a beazonosításra alkalmas adatokat.

Nagyon fontos, hogy az érintettek gondoskodjanak jelszavuk megfelelő titokban tartásáról, mivel a felhasználó teljes körű felelősséggel tartozik minden olyan rendelésért illetve tranzakcióért, melynek során jelszava felhasználásra került.

A felhasználó adatai megadásával kifejezetten és önkéntesen, előzetesen, egyértelműen hozzájárul a regisztrációkor, hogy az Üzemeltető a felhasználó részére hírlevelet küldjön. Az Üzemeltető nem köteles ellenőrizni, hogy a hozzájárulás megadásakor az adatok valósak illetve helytállóak. A hírlevél igénylésének önkéntes hozzájárulását ,az adatkezelést bármikor vissza lehet vonni.


Adatok helyesbítése, törlése, zárolása

A Vásárló bármikor jogosult a helytelenül rögzített adatainak helyesbítését vagy azok törlését kérni az info@katicaruha.hu e-mail címen.

A kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül töröljük az adatokat, ez esetben azok nem lesznek újra helyreállíthatók.

A törlés nem vonatkozik a jogszabály (pl. számviteli szabályozás) alapján szükséges adatkezelésekre, azokat Katicaruha Kft. a szükséges időtartamig megőrzi.


Egyéb rögzített adatok

A webáruház böngészése folyamán technikai információk kerülnek rögzítésre statisztikai célokból. (IP cím, látogatás időtartama, stb).
A Weboldalon tett látogatások során egy vagy több cookie-t - azaz egy-egy karaktersorozatot tartalmazó kis fájlt – küld a Katicaruha Kft. a Látogató, Vásárló számítógépére, amely(ek) révén annak böngészője egyedileg azonosítható lesz. Ezen cookie-k a Google által biztosítottak, felhasználásuk a Google Adwords rendszerén keresztül történik.
A cookie-k Honlapunk hatékonyabb és biztonságosabb működését szolgálják tehát elengedhetetlenek ahhoz, hogy egyes  alkalmazások megfelelően funkcionáljanak.
A Vásárlók a Google hirdetések kikapcsolására szolgáló oldalon tilthatják le a Google cookie-jait.

Facebook

A www.Katicaruha.hu oldalon lévő Facebook közösségi modul adatforrása a www.facebook.com webhelyen regisztrált és közzétett saját profilképe. Ezen közösségi oldal használata a www.facebook.com vonatkozó általános szabályzata (http://www.facebook.com/legal/terms?ref=pf), és adatvédelmi irányelve (http://www.facebook.com/about/privacy/) szerint történik.



Sütik (cookie) kezelése
Ahogy majdnem minden honlappal rendelkező cég, a Katicaruha Kft. is használ sütiket a weboldalain.

Mi is az a süti?
A süti (cookie) egy kis fájl, amely akkor kerülhet a számítógépre, illetve böngészésre használt eszközére (táblagép, mobiltelefon, hordozható „okos” eszközök), amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkezhetnek és számtalan célra használhatók fel.
Többek között információt gyűjtenek a látogatóról és eszközéről, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülhetnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor.
A sütik általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát, elősegítik, hogy a weboldal a felhasználók számára igazi webes élményt nyújtson, és hatékony információforrást jelentsen, továbbá biztosítják a weboldal üzemeltetője részére az oldal működésének ellenőrzését, visszaélések megakadályozását és a weboldalon nyújtott szolgáltatások zavartalan és megfelelő színvonalú biztosítását.



Jogorvoslati lehetőségek

Az érintett jogainak megsértése esetén bírósághoz fordulhat.
Ha az érintett úgy véli, hogy a személyes adatainak kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, akkor bejelentéssel élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál.

Címe: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c,

Tel: +36 (1) 319-14-00.

Az érintett regisztrációjával, megrendelésének rögzítésével, illetve oldalaink böngészésével hozzájárul adatainak a szerződésben meghatározottak szerinti felhasználásához. Valamint elfogadja az általános szerződési feltételeket, cégünk adatkezelési és adatvédelmi szabályzatát, vásárlási és fizetési feltételeinket, illetve minden olyan feltételt, ami weboldalunk használatához rögzítettünk.

Egyedi foglalási rendszer
Minoség
Gyors és kényelmes vásárlás
Folyamatos akciók
Ingyenes szállítás
Nyereményjáték
100% Garancia
Törzsvásárlói rendszer